2013. december 2., hétfő

Előjáték a színpadon


Előjáték a színpadon

Igazgató, költő, komédiás

Igazgató
Ti ketten, kik személyemér
helytálltok minden csapásban,
mondjátok, a magyar ha élni hazákban
vállalkozásunk mit igér?
Minden vágyam szolgálni a tömegnek,
már csak azért is, mert él s élni hagy.
A színpad áll, a deszkák felverettek,
s közönségünk ünneplő kedve nagy.
Még szenvtelen s felvont szemöldökkel űlnek, 
ám szívesen csodálkoznak, örülnek.
Tudom, mitől elégül meg e nép,
de nem valék ily kínban soha, mint ma:
fogalmuk sincs, hogy mi a jó, a szép, 
de rém sokat olvastak összevissza.
Mit kezdjünk hát, hogy eredeti , friss
legyen minden s vidám velős is?
Mert kedvesebb látványa nincs szememnek,
mint mikor bódénk felé rohan
hömpölygő áradatja a tömegnek,
s tipródik, mint az égi kapuban,
fényes nappal, négy óra tájban,
pénztárig lökdösi elő magát,
s mint inség idején, a pékbolt ajtajában,
majd kitöri a jegyért a nyakát.
Ily tarka néppel ekkora csodát a 
költő tehet: : barátom , tedd máma!

Költő
Ó, mért beszélsz nekem színes tömegről,
melynek láttán a szellem menekül!
Tarts távol a kavargó tömkelegtől,
mely örvénybe ránt kegyetlenül!
Inkább a mennyek csendjébe vezess föl, 
a költő szent örömmel ott hevül.
Stílusom nekem a posztmodern
Attól tompul el a szellemem.

Ó, min a lelkem mélye ott örülhet, 
s rebegve mond ki szégyellős ajak,
gyarlót csakúgy, miként jólsikerültet
megfojthat egy goromba pillanat.
Van úgy, hogy csak mit évek soka szűr meg,
az a tökéletes ép változat.
Állcsillogás a pillanat szülötte,
őrzi a jót az utókor örökre.

Komédiás

Utókor! Már az is bosszant, ha hallom!
Teszem, ha erről kellene szavalnom:
kicsúfolhatnám a jelent?
Mert erre vár, s meg kell hogy kapja máma.
Magamfajta legény és tudománya
valamit mégis csak jelent!
Lenézem nagyon én a szinkron színészt
Nem ismeri színészetnek mesterségét.
Ki  könnyű szóval érteti magát,
közönségünk kedvétől mit se tartson,
sőt lesse még nagyobb hadát,
hogy még tágabb körökre hasson.
Csak bátran fel! Te adj útmutatást,
vesd el a képzelet minden koloncát,
működjék szenvedély, érzés, tudás
s, ezt jól jegyezd meg: egy adag bolondság!

Igazgató
Főképpen sok cselekvést vígy bele!
Éhes szemnek ez az eledele.
Ha akkora előttük a kavargás,
hogy lélegzetük is már- már eláll,
ne félj, széltében diadalt arattál,s
a publikum szerzőért kiabál.
A tömeget tömeggel nyerheted meg,
ki-ki lel abban magának valót.
Aki sokat hoz, az hoz mindeneknek
holmi egyéni kis útravalót.
S ha már darab, találd ki sok darabban!
Sikert hoz majd ragout-alakban!
Oly könnyen add, amint megalkotod.
Mit érsz vele, ha egészben adod?
A publikum izekre szed nyomban.

Költő
Hát ti nem érzitek , e mesterség be rút,
s hogy igazi művészhez nem találhat!
Lám, nálatok minden hazug
fércmunka már mint műszabály hat.

Igazgató

E becsmérlés engem cseppet se sért:
mert aki a sikerhez ért, 
alkalmas eszközt vesz kezébe.
Puha fát vágsz, gondold meg idejébe,
vizsgáld meg, kinek is dalolsz, ha olyikat unalma hoz, 
más meg ebéd után jő, jóllakottan , 
s mi legkivált utálatos,
nem is egy jól elmerült a hirlapokban.
Könnyelmün jönnek ők, akár a maskarádra, 
sarkukra kandiság rak szárnyakat:
legszebb ruhában itt páváskodik a dáma, 
s játszik , pedig gázsit se kap.
Mit képzelegsz költői trónusodban?
S a teltház  mégis miért öröm neked?
Vizsgáld meg pártfogóid gondosabban!
Fele ripők, fele rideg
Színház után ez jó kártyát remél, 
ringyójával vad éjszakát a másik.
Gyötörni hát ilyen ügyér
szelid Múzsád: nem balgaság itt?
Ezért mondom tehát: többet s tarkábbat adj,
szédítsd, bolondítsd el a népet,
jóllakatni nagy feladat-
Mi ért utol? Mámor? vagy bú keserve?

Költő

Eredj s magadnak más szolgát keress!
Hogy kedvedért a költő legnemesb,
természetadta emberi jgát
megrendelésre rútul dobra verje?
Vajon mivel hat a szívekre?
S mivel győzné le elemek hadát?
Nem az összhanggal-é, mely kebléből fakadt,
s szívébe vonz egész világokat-?
Míg a természet únott forgatással
orsósra készti örök fonalát, 
s minden lénycivakodó sokasága
hallatja vad hangzavarát,
az ős, változatlan áradatba
ki oszt életteremtő lüktetést?
S a részecskét egésszé avatva,,
ki fogja szép akkordba az Egészt?
Viharrá érzelmét ki bokrosítja?
A Nap nyugtának jelképet ki ad?
Tavasz virágcsodáit ki hajítja
az útra, hol szerelme elhalad?
S bérül ki fon a méltó alkotásra
silány lombból koszorút, ha nem  ő?
S mi hat fel az Olümposz magasára?
A költőben ható embererő!

Komédiás
Elő hát ama szép erővel,
tomboljon hát költői hővel, 
akárcsak holmi szerelmi kaland!
Az ember sündörög, eped, marad,
s csapdába csalják észrevétlen,
öröme nő, aztán keserű lében
fürdik.A büntetés bizony kemény-
s még magához se tér, már kész is a regény.
Nekünk ily mű szükséges éppen!
Csak nyúlj le az emberéletbe mélyen!
Mind éli, ám kevésnek érdemes-
de-bárhová nyúlsz, mindig érdekes!
Színes képek közt kis világot, 
sok tévedést, csepp igazságot:
s kész a legpompásabb ital, 
melytől mindenki friss és fiatal.
Sereglik már az ifjúság virága
darabodhoz s kinyilatkoztatást vár,
bús táplálékot gyöngéd hajlamára
mindegyikük a művedben talál már.
Hol egyik, hol hol másik rendül bele,
s mind látják: szivük mivel van tele.
Egyformán képesek még sírni és kacagni,
káprázat kell nekik, s tetszik a lendület.
Ki kész van, már azon nincs mit faragni, 
a készülőkben sok a köszönet!


Költő

Hozd vissza hát eltünt időmet, 
midőn szivem ily zsenge volt,
s bennem folyvást vers- újszülöttek
bő csermelye buzgott-dalolt,
világom még ködben kerengett,
minden bimbó csodát igért,
s téptem virágok tengerét,,
hol völgyeinkben árja lengett.
Semmim se volt- s volt mindenem,
csalódás-vágy, s igazság- szerelem.
Szilaj vágyaknak birodalmát,
a boldogság-sajgó poklot add,
gyűlölség, szerelem hatalmát, 
add vissza ifjuságomat!

Komédiás

Akkor szükséges ifjuságod, cimborám,
ha ellenség szorít a harcban:
vagy ha szerelmetes leány
lóg telhetetlenül nyakadban.
Ha a sebes versenyfutás
pálmája int a messzi  célban, 
vagy ha szilaj körtánc után
borozni kell félig aléltan.
De megzendítni régi hürt
bátor és bájdús dalra fogva, 
s ha benn egy titkos cél kigyult,
megindulni felé csapongva-
öreg urak, ti dolgotok,
tiszteletünk ezért cseppet se csappan.
Gyermekké tenni nem a  kor szokott:
még úgy talál ránk gyermek- alakban.

Igazgató

Elég volt már a szalmacséplés,
hadd lássak végre tetteket,
míg tart e cifra szó- fecsérlés,
hasznot alig remélhetek.
Hát fontos ihletről beszélned?
A tétovát nem szállja meg, 
ha magadat költőnek érzed,
fogd hámba a költészetet.
Most már tudod, miként tekints ránk,
s hogy tüzes italokat innánk:
kezdd főzni hát, egymás után!
Ha nem teszed ma, nem fogod holnap se tán,
munkádból egy napot se hagyj ki, 
s ne átalld a kínálkozót
elszántan üstökön ragadni: 
kezedből nem tud elszaladni, 
s mert kénytelen rá, hatni fog.
Tudod: azt próbál ki-ki magyar
színeinken, amit lehet.
Ezért hát ne kíméljetek
ma itt se díszletet, se gépet!
Kápráztasson a kis s nagy égbolt,
szórj csillagot teli marokkal:
van itt tűz , víz, kőszikla, hold,
madarakkal s vadállatokkal.
Nos, szűk deszkáinkon éld újra át
a Teremtés minden diadalát,
s vonulj, óvatosan loholva
az égből földön által a pokolba!


Ferenczik Edit:Modern Faust. Ajánlás

Ajánlás
Közelegtek hát újra, kósza árnyak,
kik hajdan már feltüntetek nekem.
Ezúttal vajha megragadhatnálak?
Ily próbára alkalmas még szivem?
Hogy áradtok felém! Nos, jól van hát, csak
tóduljatok köd-s gőzből körülem
keblem ifjonti lángja újralobban
varázst lehellő vonulásotokban.

Víg órák képe száll fel népetekkel,
s lelkem hány drága árnyat újralát,
s féligfakult, ó mondaként dereng fel
első szerelem, első jóbarát.
Újul a bú, s feljajdul újra egyszer
útvesztős életünk ellen a vád,
s a jókat hívja, kik vidám időkben
rútul csalódva tüntek el előlem.

A lelkekhez már el nem ér az ének,
kiknek elejét zengtem valaha. 
A jóbaráti kör rég szerteszéledt
s az első visszhang , ah, rég szállt tova.
Fájdalmam ismeretlen tömeggé lett, 
de tapsuk csak szivemnek ostora,
s ki dalomnak örül, ha még néhány van,
és él: bolyong szétszórtan a világban.

S rég nem tapasztalt vágy fog el e percben
a halk, komoly szellemvilág iránt, 
s bizonytalan hangszínnel, íme, lebben
a rezge dal eolhárfa gyanánt,
megborzadok, könny könnyet ér szememben,
enyhültnek érzi zord szívem magát,
amim van, messze minden földi jószág,
s ami eltünt, az lesz már nekem valóság.