Saját pénzünkből kiutaztunk Macedóniába, Szkopjéba egy iszlám konferenciára. Voltak a vissztafele úton problémák, mert a szerb határról visszafordítottak minket. Koszovónál szerettünk volna belépni, s ők nem ezt az országot nem ismerik el önálló államként. Montenegró felé kerültünk. Ahol a 2000 méteres hegyet a régi Audi alig bírta: ötpercenként meg kellett állni, mert felforrósodott a motor.
Voltunk az út során Szerbiában. Odafele megálltunk a szabadkai dzsáminál, visszafele pedig Novi Pazarban, ami a szandzsáki muszlimok fővárosa.
Macedóniában Szkopjén kívül voltunk Tetovóban és Gosztivárban. Koszovóban pedig a nagyon szép Prizrenben, ahol egy helyi fiú kalauzolt minket, s meghívott egy étterembe.
Most Törökországba készülök a férjemmel a törökök meghívására (az iszlám hit pozitívuma a jótékonykodás). Július elsején megyünk, és 12-éig maradunk, de már előre félek a repülőtől (szédülés, hányinger), mert már egyszer repültem Törökországba, s már átéltem ezt. Insallah nem zuhanunk le.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése