2010. július 29., csütörtök

Korán-olvasó fesztiválon voltam


Tegnap, július 8-án, a XI. kerület Zsombolyai utca 6 szám alatt a T.I.T-Stúdióban az első magyar Korán- olvasó fesztiválon voltam. Este fél hétkor kezdődött( k.b.), s nyolcig tartott. A fesztiválon fellépett többek között a bursai nagymecset(láttam!!!) egykori müezinje, aztán a világbajnokság 2. helyezettje, egy szúfi énekegyüttes, s egy író- újságíró is. Ez utóbbi a férjemmel, s Dobrovcsi Katalinnal lányostul tv-s interjút készített az előadás után, ahol találkoztam Dr. Korpai Anitával, s férjével is, s Hatvani Csabával is, aki meghívta a férjem vasárnapra a hétvégi házukhoz fát vágni, s túrázni. De láttam még Abdul- Basirt, Muszát, s Petrás Edét is.
A fellépők egyébként albánok, s törökök voltak.
Nagyon tetszett az énekkar előadása. Az egyik, általuk előadott dalt Törökországban a lányiskolával megtanultam.

2010. július 22., csütörtök

Hitviták Tüzében 5.

A Jehova tanúja ezt írta( 2 Mózes 18:11):"Jehova nagyobb, mint az összes többi isten".
EZEK UTÁN KI MERI ÁLLÍTANI, HOGY A KERESZTÉNYSÉG NEM TÖBB ISTEN HITŰ?
ÉLJEN AZ ISZLÁM!!!

2010. július 21., szerda

Hitviták tüzében 4.

Azt írta a Jehova Tanúja, hogy az állatok nem támadnak föl.
De akkor miért reklámozzák magukat úgy a Bibliából vett résszel, hogy az Utolsó Ítélet után a Földön a kisfiú az oroszlánt simogatja, ami füvet eszik, vagy valami hasonló?
Titkos, szigorúan titkos
A törökországi utunkról( a landolás nem volt zökkenőmentes) hazajövet egy kellemes meglepetés várt: A kiadó nem ajánlva küldte el a nagyonnagy borítékot a szerződéssel, de azt írták, hogy 15 napon belül vissza kell nekik küldeni,de az esetleges okokat megértik. Ma ( 21-én) vettem lelkierőt, s lett energiám írni a férjem által angolul a németországi Bayernek, hogy szíveskedjenek sponzorálni. S írtunk a kiadónak, hogy írtunk a Bayernek, s még alig jöttünk haza... Hátha megértik, de kell nekik a pénz.

2010. július 17., szombat

Hitviták tűzében 3.

Azt írta a Jehova tanúja, hogy a túlvilágon, a földi életben mindenkinek egy felesége lesz. Akinek nincs, annak Isten álmában az oldalbordájából teremt. S ami még érdekesebb: meg is lehet halni annak, aki nem engedelmeskedik!!! Már a túlvilágon sincs nyugalmunk?

A Korán ezzel szemben azt írja: "nincs ott halál".

Döntsék el a kedves olvasók, hogy melyik az igaz.

2010. július 12., hétfő

Törökorszagı utazasom 3.

Haromnapos kirandulast tettünk. Az elso nap kınyıtottak mıattunk İzmitben a Thököly Muzeumot, mely ıngyenes volt, mert magyarok vagyunk. Azutan elmentünk İznikbe (Nicaea), ahol lattam az egykori bazilikat is, ahol a hires zsinat volt. A belepö het lıra lett volna, de lealkedtuk haromra.

Masodik nap Burszaban es Cumalıkızıkben jartunk. Az utobbi egy regı, oszman stilusu falvacska vagy resz, ahol megkostoltam a mantıt, ami egy joghurtos ravioli. Ment is töle a hasam. Elözö nap lahmacunt, egyfajta daralthusos palacsinta-pizza kevereket ettem. Csak egyet birtam befalni a harombol, amit rendeltem.

De a csucs Troja volt, ahol lattuk a falovat, az okori görög romokat is. S a ferjem megvette nekem a vilag legszebb kendöjet (fekete-tarka). Jo draga is volt, de lealkudtuk tizenegy lirara. Elözö este is elit eletben volt reszem egy haromcsillagos, legkondicionalt, szuper szallodaban aludtunk. Csak hat az ut visszafele Çanakkalebol vagy hatoras volt.

Meg var ram ket kellemetlen dolog: a csomagolas es holnap a repüles haza. Föleg a felszallastol felek.

2010. július 5., hétfő

Törökorszagi utazasom 2.

Ma a hıres üsküdari török bazarban voltunk, ahol a ferjem vett nekem egy kb. terdıg erö farmerkabatot es egy elegans fekete szoknyat. Szegeny ferjem tegnap leegett Şileben a napon, ugyanis uszni voltunk. Hazafele jövet hatalmas dugoba keveredtünk a busszal. S utana meg hivatalosak voltunk a ferjem patronaltja, egy török egyetemista apukaja altal finanszirozott vacsorara. Sajnos en a fekelyem mıatt nem ehettem. Csak kavet es kolat ittam.

Amugy a Fekete-tenger sos. Sokan voltak benne. S ıgy kevesett tudtam uszni. Nem en voltam az egyetlen, akı iszlam fürdöruhaban, un. burkiniben fürdött.

Eddig a török konyhat is vegigkostoltam, bar mar nagy reszet ismertem: sült csirke, çiğ köfte (nyers fasirt), halaskenyer stb. A repülön pedıg gombas ravıolıt adtak. Meg a pacallevesböl szeretnek enni.

2010. július 3., szombat

Törökorszagi utazasom 1.

Nagyon feltem a repülestöl, mert mar volt egy negativ tapasztalatom, de vegül csak az elejen szedültem egy picit. Isztambulban vagyunk, ahol mar megneztük a Galata tornyot, s fenykepet csınaltunk a Dolmabahcseröl. Ma pedıg Edirneben jartunk. Osszesen hat orat utaztunk oda-vissza busszal. A harom legfontosabb mecsetet: a Suleymanıyet. a Regı dzsamit es a Üç Şereflit lattuk. Voltunk az Orvosi Muzeumban. Vettünk kepeslapokat es egy szep bluzt nekem.