A képen háttal ülök fehér kendőben
Tegnap, 2011. május 18-án, 6 órás kezdettel (kicsit később) a Török Köztársaság ünnepe előtti napon koncertezett a Kümdje zenekar a Corvin Sétány nevű bevásárlóközpont Mevlana török éttermében.
Játszottak arab zenét, görögből átvett zenét, egy dalt az alsóbb énről stb.
Ahmet Bariscil énekelt, bár picit halkan. Ömer (Biró Zsolt) udozott. És egy Júlia nevezetű hölgy klarinétozott és szaxofonozott.
Én a taktust vertem a lábammal tetszésemet kifejezendő. A nézők között ott volt pakisztáni Mohamed, aki Manchesterben él és tanít angolt, matekot és Koránt.
Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt a síita Ahmed.
Ezen török kávéházi est főszervezőjével, Mehmet Inceogluval, ültünk egy asztalnál, és diskuráltunk: feleségét, Dr. Korpai Anitát osztályvezetővé nevezték ki, s jövőre babát terveztek.
Kellemes meglepetés: a mellettem lévő asztalnál török teát rendeltek, s én szomjas voltam rá. Allah meghallgatta kérésemet, s Ahmet Bariscil testvérem a saját teáját felajánlotta nekem, majd magának is rendelt.
Annak dacára, hogy a koncert ingyenes volt, kevés volt a néző, pedig jó volt a hangverseny.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése