Előjáték a színpadon

Előjáték a színpadon

Igazgató, költő, komédiás

Igazgató

Ti ketten, kik személyemér

helytálltok minden csapásban,

mondjátok, a magyar ha élni hazákban

vállalkozásunk mit igér?

Minden vágyam szolgálni a tömegnek,

már csak azért is, mert él s élni hagy.

A színpad áll, a deszkák felverettek,

s közönségünk ünneplő kedve nagy.

Még szenvtelen s felvont szemöldökkel űlnek, 

ám szívesen csodálkoznak, örülnek.

Tudom, mitől elégül meg e nép,

de nem valék ily kínban soha, mint ma:

fogalmuk sincs, hogy mi a jó, a szép, 

de rém sokat olvastak összevissza.

Mit kezdjünk hát, hogy eredeti , friss

legyen minden s vidám velős is?

Mert kedvesebb látványa nincs szememnek,

mint mikor bódénk felé rohan

hömpölygő áradatja a tömegnek,

s tipródik, mint az égi kapuban,

fényes nappal, négy óra tájban,

pénztárig lökdösi elő magát,

s mint inség idején, a pékbolt ajtajában,

majd kitöri a jegyért a nyakát.

Ily tarka néppel ekkora csodát a 

költő tehet: : barátom , tedd máma!

Költő

Ó, mért beszélsz nekem színes tömegről,

melynek láttán a szellem menekül!

Tarts távol a kavargó tömkelegtől,

mely örvénybe ránt kegyetlenül!

Inkább a mennyek csendjébe vezess föl, 

a költő szent örömmel ott hevül.

Stílusom nekem a posztmodern

Attól tompul el a szellemem.

Ó, min a lelkem mélye ott örülhet, 

s rebegve mond ki szégyellős ajak,

gyarlót csakúgy, miként jólsikerültet

megfojthat egy goromba pillanat.

Van úgy, hogy csak mit évek soka szűr meg,

az a tökéletes ép változat.

Állcsillogás a pillanat szülötte,

őrzi a jót az utókor örökre.

Komédiás

Utókor! Már az is bosszant, ha hallom!

Teszem, ha erről kellene szavalnom:

kicsúfolhatnám a jelent?

Mert erre vár, s meg kell hogy kapja máma.

Magamfajta legény és tudománya

valamit mégis csak jelent!

Lenézem nagyon én a szinkron színészt

Nem ismeri színészetnek mesterségét.

Ki  könnyű szóval érteti magát,

közönségünk kedvétől mit se tartson,

sőt lesse még nagyobb hadát,

hogy még tágabb körökre hasson.

Csak bátran fel! Te adj útmutatást,

vesd el a képzelet minden koloncát,

működjék szenvedély, érzés, tudás

s, ezt jól jegyezd meg: egy adag bolondság!

Igazgató

Főképpen sok cselekvést vígy bele!

Éhes szemnek ez az eledele.

Ha akkora előttük a kavargás,

hogy lélegzetük is már- már eláll,

ne félj, széltében diadalt arattál,s

a publikum szerzőért kiabál.

A tömeget tömeggel nyerheted meg,

ki-ki lel abban magának valót.

Aki sokat hoz, az hoz mindeneknek

holmi egyéni kis útravalót.

S ha már darab, találd ki sok darabban!

Sikert hoz majd ragout-alakban!

Oly könnyen add, amint megalkotod.

Mit érsz vele, ha egészben adod?

A publikum izekre szed nyomban.

Költő

Hát ti nem érzitek , e mesterség be rút,

s hogy igazi művészhez nem találhat!

Lám, nálatok minden hazug

fércmunka már mint műszabály hat.

Igazgató

E becsmérlés engem cseppet se sért:

mert aki a sikerhez ért, 

alkalmas eszközt vesz kezébe.

Puha fát vágsz, gondold meg idejébe,

vizsgáld meg, kinek is dalolsz, ha olyikat unalma hoz, 

más meg ebéd után jő, jóllakottan , 

s mi legkivált utálatos,

nem is egy jól elmerült a hirlapokban.

Könnyelmün jönnek ők, akár a maskarádra, 

sarkukra kandiság rak szárnyakat:

legszebb ruhában itt páváskodik a dáma, 

s játszik , pedig gázsit se kap.

Mit képzelegsz költői trónusodban?

S a teltház  mégis miért öröm neked?

Vizsgáld meg pártfogóid gondosabban!

Fele ripők, fele rideg

Színház után ez jó kártyát remél, 

ringyójával vad éjszakát a másik.

Gyötörni hát ilyen ügyér

szelid Múzsád: nem balgaság itt?

Ezért mondom tehát: többet s tarkábbat adj,

szédítsd, bolondítsd el a népet,

jóllakatni nagy feladat-

Mi ért utol? Mámor? vagy bú keserve?

Költő

Eredj s magadnak más szolgát keress!

Hogy kedvedért a költő legnemesb,

természetadta emberi jgát

megrendelésre rútul dobra verje?

Vajon mivel hat a szívekre?

S mivel győzné le elemek hadát?

Nem az összhanggal-é, mely kebléből fakadt,

s szívébe vonz egész világokat-?

Míg a természet únott forgatással

orsósra készti örök fonalát, 

s minden lénycivakodó sokasága

hallatja vad hangzavarát,

az ős, változatlan áradatba

ki oszt életteremtő lüktetést?

S a részecskét egésszé avatva,,

ki fogja szép akkordba az Egészt?

Viharrá érzelmét ki bokrosítja?

A Nap nyugtának jelképet ki ad?

Tavasz virágcsodáit ki hajítja

az útra, hol szerelme elhalad?

S bérül ki fon a méltó alkotásra

silány lombból koszorút, ha nem  ő?

S mi hat fel az Olümposz magasára?

A költőben ható embererő!

Komédiás

Elő hát ama szép erővel,

tomboljon hát költői hővel, 

akárcsak holmi szerelmi kaland!

Az ember sündörög, eped, marad,

s csapdába csalják észrevétlen,

öröme nő, aztán keserű lében

fürdik.A büntetés bizony kemény-

s még magához se tér, már kész is a regény.

Nekünk ily mű szükséges éppen!

Csak nyúlj le az emberéletbe mélyen!

Mind éli, ám kevésnek érdemes-

de-bárhová nyúlsz, mindig érdekes!

Színes képek közt kis világot, 

sok tévedést, csepp igazságot:

s kész a legpompásabb ital, 

melytől mindenki friss és fiatal.

Sereglik már az ifjúság virága

darabodhoz s kinyilatkoztatást vár,

bús táplálékot gyöngéd hajlamára

mindegyikük a művedben talál már.

Hol egyik, hol hol másik rendül bele,

s mind látják: szivük mivel van tele.

Egyformán képesek még sírni és kacagni,

káprázat kell nekik, s tetszik a lendület.

Ki kész van, már azon nincs mit faragni, 

a készülőkben sok a köszönet!

Költő

Hozd vissza hát eltünt időmet, 

midőn szivem ily zsenge volt,

s bennem folyvást vers- újszülöttek

bő csermelye buzgott-dalolt,

világom még ködben kerengett,

minden bimbó csodát igért,

s téptem virágok tengerét,,

hol völgyeinkben árja lengett.

Semmim se volt- s volt mindenem,

csalódás-vágy, s igazság- szerelem.

Szilaj vágyaknak birodalmát,

a boldogság-sajgó poklot add,

gyűlölség, szerelem hatalmát, 

add vissza ifjuságomat!

Komédiás

Akkor szükséges ifjuságod, cimborám,

ha ellenség szorít a harcban:

vagy ha szerelmetes leány

lóg telhetetlenül nyakadban.

Ha a sebes versenyfutás

pálmája int a messzi  célban, 

vagy ha szilaj körtánc után

borozni kell félig aléltan.

De megzendítni régi hürt

bátor és bájdús dalra fogva, 

s ha benn egy titkos cél kigyult,

megindulni felé csapongva-

öreg urak, ti dolgotok,

tiszteletünk ezért cseppet se csappan.

Gyermekké tenni nem a  kor szokott:

még úgy talál ránk gyermek- alakban.

Igazgató

Elég volt már a szalmacséplés,

hadd lássak végre tetteket,

míg tart e cifra szó- fecsérlés,

hasznot alig remélhetek.

Hát fontos ihletről beszélned?

A tétovát nem szállja meg, 

ha magadat költőnek érzed,

fogd hámba a költészetet.

Most már tudod, miként tekints ránk,

s hogy tüzes italokat innánk:

kezdd főzni hát, egymás után!

Ha nem teszed ma, nem fogod holnap se tán,

munkádból egy napot se hagyj ki, 

s ne átalld a kínálkozót

elszántan üstökön ragadni: 

kezedből nem tud elszaladni, 

s mert kénytelen rá, hatni fog.

Tudod: azt próbál ki-ki magyar

színeinken, amit lehet.

Ezért hát ne kíméljetek

ma itt se díszletet, se gépet!

Kápráztasson a kis s nagy égbolt,

szórj csillagot teli marokkal:

van itt tűz , víz, kőszikla, hold,

madarakkal s vadállatokkal.

Nos, szűk deszkáinkon éld újra át

a Teremtés minden diadalát,

s vonulj, óvatosan loholva

az égből földön által a pokolba!